Egy kis MinDigTV, ahogy nekünk tálalták

Arról van szó, hogy az EU-s előírásoknak megfelelően 2011 december 31-én le kell lőni az analóg földfelszíni műsorszórást, amin jelenleg ugye csak pár csatorna fogható. A digitális adás szebb (HD), okosabb, erősebb, minden tulajdonságában előre mutat. Csak éppen az egészet megint úgy sikerül itthon tálalni, hogy könnybe lábad a szemem.

Kezdjük az elején: 2008-ban vagyunk, felröppen a hír, hogy digitális tesztadás indul a jövőben várható átállás miatt. Magyarország persze nem az Európában legelterjedtebb mpeg2-es kódolást választja, hanem az mpeg4-et, tehát aki addigra megvette már a "hd ready" készülékét, garantáltan nem ússza meg a tuner vásárlását. Sebaj, az mpeg4 modernebb, szakmai szemmel végül is alátámasztható az amúgy akkoriban meglepőnek számító döntés.


Jómagam is kaptam az alkalmon akkor, tv-m még ugyan nem volt, de vettem egy usb tunert, aztán uccu neki, lássuk mit tud (Budapest, Mester utca - Dunától 100m). A botantennával nem is próbálkoztam, de egy szobaantennát véve próbáltam befogni tetőtéri lakásomból a jelet. Nem volt stabil, s a fórumokat nézegetve láttam, hogy ezzel nagyon sokan vannak még így. Ekkor elkezdtem kutakodni, s megtaláltam mi a bökkenő. Az EU-ban a maximálisan használható és használt sugárzási teljesítmény 100kW, de  hála a Magyar Honvédségnek mi kemény 6,3kW-on kezdtük el nyomatni, ami nyilván erősen bekorlátozta a vételi lehetőségeket. Ami megdöbbentő, hogy ezt az értéket idén februárban sikerült csak 40kW-ra tornászni Budapesten, tehát ezzel jelentősen javultak a vételi lehetőségek, de ahhoz képest hogy (hahó!!) 1,5 év múlva le lesz lőve az analóg sugárzás, elkeserítő az adat.

Beszéljünk kicsit a tálalásról is, mint olyanról. Nem volt, nincs rendes, országos, átfogó kampány. Időnként belefut az ember pár hirdetésbe, cikkbe, de aki nem fogékony az új technikákra, kötve hiszem, hogy nem jár utána pontosan mi is ez.  Ezt legjobban talán az bizonyítja, hogy jelenleg még 800 000 háztartás fogja tetőantennával az analóg, földfelszíni sugárzású adókat, tehát ennyi háztartásba kéne 1,5 alatt alkotni valamit. Persze itt már összefutnak a szálak, hiszen a jelerősség ugye harmatos, hát sok sikert mindenkinek a vételhez! Éppen válaszolt korábbi levelemre a mindigTV ügyfélszolgálat, halvány lila gőzük nincs mikor megyünk tovább a 40%-ról, pedig azért durván lenne reklámértéke annak, hogy az m1 pl. HD-ben sugározza a foci vb-t, s ingyen lehet fogni..

A képminőség egyébiránt sokkal jobb, mint az analóg sugárzás esetén, de szakmai fórumok egyöntetű véleménye szerint nyugati társainkhoz képest vacak. Nem baj, nekük legalább mpeg4-ünk van..de minek?

És akkor most jöjjön az a kis apró szemétség az Antenna Hungária részéről, ami végül is megszülte ezt a postot. Arról van szó, hogy a digitális sugárzás "multiplexekre" van osztva és egy-egy multiplexen 8-12 csatorna sugározható SD felbontásban, 3 pedig HD-ban. Mondanom sem kell, ez az analóg sugárzásnál nagyságrendekkel nagyobb csatornaválasztékot jelez előre. Ennek fényében ami kis kampány van a mindigtv részéről, akár a honlapon is, az arról szól, hogy mindenki cserélje le a készülékét "matricásra", mert csak azzal lehet boldogulni, semmi kétség. Áruházak akciós újságaimban is mosolygós fejek jelzik az Antenna Hungária által kibocsátott specifikációnak megfelelő tv-ket, amikkel elérhető az ingyenes, digitális mennyország.

 Valójában persze csúsztatás az egész, hiszen amit ezek a tv-k a régi társaikhoz képest vételi szinten ami többletet tudnak , az a beépített digitális (mpeg4) tuner. Csakhogy a mindigTV szolgáltatása látszólag ingyenes csak, hiszen a közszolgálati adókat kódolásmentesen lehet majd fogni, viszont a kibővített választék már most is kódolt csatornán keresztül megy, s a jövőben a tartalomnak ez irányú fejlődése várható. (Egészen pontosan a héten érkeznek új, kódolt adók.) Viszont ezeket a kódolt adókat egyféle módon lehet fogni: egy, az Antenna Hungária által kibocsátott, tunerrel egybeépített kártyaolvasóval.  Akinek nem esne le egyből: a lényeg a külső tuner! Hiába veszed meg tehát a mindigtv matricás tv-t, ha rendesen akarod fogni a ditiális műsorokat, a tv-d csak monitorként fog funkcionálni (mint most a set top boxokkal), a gép agya  a külön megvásárolt, külön távirányítóval kezelendő tunerben lesz.

Ilyen előzmények után érdeklődve várom a folytatást és sok sikert kívánok az Antenna Hungáriának ahhoz, hogy 1,5 év alatt sikeresen állítsanak át 800 000 háztartást a digitális vételre.

A bejegyzés trackback címe:

https://tompa.blog.hu/api/trackback/id/tr342012281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hulk 2010.05.19. 17:13:23

Nyugi, a hosszú nyelvű és egyszer már megbukott Kárpáti Rudika majd megoldja. Vagy nem.


Utolsó kommentek

  • Kúrcsány Ferenc: Na most mi van, te kis faszszopó? (2011.05.27. 21:56) Kedvencünk: Orbán Viktor
  • Osváth Lacika: Hovány tisztességes. MUHAHAHAHAHAA! Azon felül hogy Kecskemét egyik, ha nem a legszarabb munkahelyének tulajd... (2011.05.22. 08:46) Feel the difference
  • : ...a társkeresőkön am iszonyatXDD (2010.08.29. 13:07) Miért?
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: Igen mindenkiinek joga van a pihenéshez, de a világon mindenhol vannak zajos és ... (2010.07.12. 23:46) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • bsteve: Igazad van, ez inkább olyan paródia vb, ha egy emlékezetes, akkor az a bírói mulasztások miatt van... sajnálo... (2010.07.06. 10:20) Távol Afrikától
  • Marcobaily: Érdeklődéssel és eléggé meglepve olvasom a hozzászólásokat, ám lehet az én hibám de még mindig nem értem a sz... (2010.07.04. 17:05) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • az igényes szórakozás híve: @.Nitro.: Csak magamat tudnám ismételni, de ha ennyire különbözőek a nézeteink akkor felesleges is. Meglehet... (2010.06.25. 16:56) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: van bennem elég igényesség ahhoz hogy tudjam hogy kell szórakozni. Nem is a Joke... (2010.06.25. 01:19) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • Utolsó 20

honnan?

süti beállítások módosítása