Olimpiai futónapok - Kecskemét

Ma délelőtt szép napsütésben futottam egyet. Már 6. alkalommal lehetett lefutni a 3.4km-es távot az olimpiai futónapok keretében (nem tudom pontosan ez mi, de több városban is van).

Könnyed 3.4km mindenki számára teljesíthető, ez majdnem igaz, de ezt később.

10kor bemelegítés Szentgyörgyi Rómeóval, ami jó lett volna ha belekerül egy kis lábnyújtás is, mivel futás következik, de azért meg lehetett oldani. A bemelegítés szerintem korán ért véget, mert még volt 12perc az indulásig, ezért tömeg szépen nőtt a rajtvonal előtt és mint a heringek álltunk egy helyben, így a bemelegítés kárba ment egy kicsit. A tömeg méretét érzékeltetve, az óra indítása után kb. 1'30"kor futottam át a rajtvonalon ekkor is indítottam a stopperem. De hogy érzékeltessem a hangulatot alább lehet látni a futásom.

 

Az elején a hullámzás a kis kölkök kerülgetése, utánna az 500m-nél már sétáló dagadt 13éves lányok, később a görkorival, biciklivel kalézoló értelmi fogyatékosok. (A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, kerékpáros kísérővel, rajtszám nélkül, kutyával futni tilos!) Utána viszont már sikerült egyenletesebb tempót menni és végül 17'44" alatt lefutni, habár olykor megleptek a semmiből előttem termett guggoló, cipőfűzőt kötő kölkök. És utólag is elnézést, hogy felkentem a palánkra a bringázó kisfiút, dehát anyádat hülyegyerek, ha bejössz bringával a  2,5méter széles kordonos célba mikor mindenki az utolsókat adja ki magából.

Azért érdekes volt látni, hogy apa anya tolva a babakocsit 10perccel előbb ér be, a jóhúsban levő 10-15éves lányok előtt. Akik gondolom nem önszántukból jöttek, mert volt iskolák közti kihoz több gyereket verseny. De hátha ez az élmény után, többet fognak mozogni. Még apukám és anyukám is lefutotta a távot Béla bá olyan 20perc körüli idővel.

update: Tényleg sok ember eljött és látszott, hogy szoktak futni. Annak ellenére, hogy Kecskeméten nincs igazán futásra alkalmas terep. Arborétum oké de 300méterenként 90fokos kanyar valamerre, Lánchíd iskolában szoktam látni, nyitva van a futópálya ill. a széktói stadion focipálya körül. De a hobbi kocogók nem körbe körbe szeretnének futni. Lennének bicikli utak de az út széle lejt lefelé, ami tönkre teszi a csipőizületet, középütt meg mégse lehet folyamatosan futni. Jobb híján az út melletti kitaposott füvön. Ha pedig az ember kutyával szeretne futni én általában úgy szoktam (lásd alább) akkor tényleg alig van lehetőség.

Szóval mindenki kocogjon vizsgaidőszak alatt.

Rendszeres reggeli kocogás, jobban megy a tanulás. :-D

 

8 hozzászólás 2009.05.10. 12:18 (whizz)

A bejegyzés trackback címe:

https://tompa.blog.hu/api/trackback/id/tr991112802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pilaf · http://tompa.blog.hu/ 2009.05.10. 13:17:26

mentem volna :(

jó kis összefoglaló amúgy,vicces,mégis tárgyilagos!
grat

(whizz) 2009.05.10. 14:31:52

www.futanet.hu/fr_verseny.html

Idei versenynaptár
Tompa team 6x7km-es váltó?

Jövőhét a Kossuth-térről indul.

.Nitro. 2009.05.10. 16:46:25

:D én leszek vésztartalék ha valaki megsérül.

Kecskemét.blog · http://kecskemet.blog.hu 2009.05.10. 17:55:44

Mi is ott voltunk, milyen kicsi a világ :)

tommm 2009.05.10. 18:08:55

nagyon kellett a post

Allen 2009.05.11. 11:40:08

csüt-ön vki egy margitsziget?

baird 2009.05.11. 20:23:53

megvan valakinek az érettségi?

tommm 2009.05.11. 21:14:31

@baird: mi a mailcimed? kuldom!


Utolsó kommentek

  • Kúrcsány Ferenc: Na most mi van, te kis faszszopó? (2011.05.27. 21:56) Kedvencünk: Orbán Viktor
  • Osváth Lacika: Hovány tisztességes. MUHAHAHAHAHAA! Azon felül hogy Kecskemét egyik, ha nem a legszarabb munkahelyének tulajd... (2011.05.22. 08:46) Feel the difference
  • : ...a társkeresőkön am iszonyatXDD (2010.08.29. 13:07) Miért?
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: Igen mindenkiinek joga van a pihenéshez, de a világon mindenhol vannak zajos és ... (2010.07.12. 23:46) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • bsteve: Igazad van, ez inkább olyan paródia vb, ha egy emlékezetes, akkor az a bírói mulasztások miatt van... sajnálo... (2010.07.06. 10:20) Távol Afrikától
  • Marcobaily: Érdeklődéssel és eléggé meglepve olvasom a hozzászólásokat, ám lehet az én hibám de még mindig nem értem a sz... (2010.07.04. 17:05) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • az igényes szórakozás híve: @.Nitro.: Csak magamat tudnám ismételni, de ha ennyire különbözőek a nézeteink akkor felesleges is. Meglehet... (2010.06.25. 16:56) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: van bennem elég igényesség ahhoz hogy tudjam hogy kell szórakozni. Nem is a Joke... (2010.06.25. 01:19) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • Utolsó 20

honnan?

süti beállítások módosítása