Villamost Kecskemétnek!

Most találtam Wikipédián,nem tudom tudtátok e:
"Az 1890-es évek végén, az 1900-as évek elején 3 villamosjáratot terveztek megvalósítani Kecskeméten. Ezekben az években hozták létre – teret hagyva a villamospályának – a Rákóczi utat, tervezték a Vásári utca (a mai Petőfi Sándor utca térsége) területrendezését. (Ekkor a város területe jórészt a mai Nagykörúton belüli részre korlátozódott.)Az 1911-es nagy földrengés[1] és az első világháború meghiúsította a villamospálya megépítését, a Vásári utca szabályozása csak jóval később, az 1970-es években történt meg.
A Rákóczi út és a Vasútkert revitalizációja napjainkban újra napirenden van.[2]"


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közúti villamos tervezett nyomvonala, 1900.
A nyomvonaltervet bemutató térképet a megszokott északi tájolás helyett kelet-északkeleti tájolással készítették, hangsúlyozva ezzel, hogy a város – akkori – tengelye a mai Rákóczi út – Petőfi Sándor utca vonala.


Szóval az jutott eszembe,hogy miért is ne lehetne Kecskeméten villamos közlekedés?Az útvonal szerintem egyszerű és zseniális:
1. Vasútállomás/Autóbusz állomás - Induló állomás,Katona József Park (kihasználatlan park,tökéletes helyszín villamos végállomásnak)
2. Rákóczi út közepén egy megálló(mivel úgyis most lesz az átépítése semmiség egy sínpárt lefektetni,hely is lenne bőven)
3. Rákóczi út vége,Zsinagóga,Refi,Centrum Áruház környékén vhol- itt is van hely bőven,és ráfér a területre az átépítés
4. Szabadság tér - régi McDonald's-nál,a még fel nem újított főtéri részből kéne lecsippenteni 10-15métert és akkor füvesített sínpályákat lerakni
5. Malom főbejárat - a mekitől a Széchenyi tér felé menne,meg kell szüntetni a buszállomást,majd a megálló és a Malom vmint a Műv.Közp. mögött menne tovább
6. Petőfi Sándor utca eleje - Univer ABC - a Petőfin lenne hely végig,egyik oldalon meg kell szüntetni a parkolást
7. Katona Gimnázium - Dózsa György út elejen
8. Ézi - Dózsa Györgyön mindkét oldalon 10-10méter hely lenne,szinte könyörög a terület egy sínpárért
9. Uszoda-SzilCop-McDrive-Sportcsarnok
10. Széktói Stadion,Strand - a sportcsarnok és a széktói közötti üres terület beépítésével és átvágásval
11.a másik végállomás,itt tenne egy kört a mi kis villamosunk
   Izsáki úti kórház(a sok mama miatt) és vissza a McDrive felé


Szóval gondoljatok bele,a busz-és vasútállomástól kezdve a legfontosabb főtéri helyek,a Malom,két középiskola,több száz diák ezzel,áruházak,az uszoda,a sportcsarnok Széktói Aréna,strand,kórház,mindent összekötne az új vonal. Több ezer embernek könnyítené meg a munkába járást,vagy bárhová a fenti helyekre az eljutást. A legtöbbször beduguló városközpont forgalmától függetlenül akár 15-20perc alatt végig érne az egész vonalon egy irányba. Nem is beszélve ugye a környezetszennyezés jelentős csökkenéséről. Továbbá az érintett területeken meg van a a megfelelő hely,és a legtöbb részen igencsak elkéne a teljes átépítés a villamostól függetlenül is. A költségek nyílván magasra rúgnának,de közl. fejlesztésre hatalmas EU-s pénzeket lehet szakítani. Szegeden pl. több 10millárdot nyertek ilyen célra,és már megvan a terv egy új villamospályára. Egy kis társadalmi összefogás,a pártok egyet értése az ügyben és máris lehetne az EU elé vinni az ügyet.
Ha összefognánk,márpedig miért is ne,akkor a közgyülés elé tehetnénk a megvalósíthatósági tanulmányt. Ugye van egy fantasztikus közlekedésmérnökünk, mit szólsz a tervekhez?:) Vannak közgazdászaink,költségek,megtérülés stb. simán menne. Van egy remek geográfusunk,településfejlesztés,tájtervezés,környezeti hatástanulmány - nem gond. Politológusunk mehet lobbizni a  városházára és így tovább..

Na benne vagytok? most komolyan :)

15 hozzászólás 2008.12.01. 15:07 pilaf Címkék: kecskemét villamos terv

A bejegyzés trackback címe:

https://tompa.blog.hu/api/trackback/id/tr69797939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

i.a.n. 2008.12.01. 15:53:23

kurvajó vonal lenne, nem csak azért, mert ott lakom. én támogatom

amúgy boldog Andrást minden érintettnek utólag is ;)

tommm 2008.12.01. 15:54:41

Az izsaki ut feloli vegallomas, a Korhaz-strand-staidon tema sztem necc.
A Korhazhoz a gamf miatt ugyis kell egy megallo, de aztan ki kene vinni sztem legalab a hullamig, vagy tovabb a vonalat.

A stadion meg a strand nagyon ideny jellegu dolog csak, a szurke hetkoznapokba tok felesleges oda barmi is.

Amugy geci jo az egesz, meg ertelme is lenne!
Mar csak azt nem ertem hogy a post a cime miert nem "Metrot Kecskemetnek!":D:D


Amugy geci jo

pilaf · http://tompa.blog.hu/ 2008.12.01. 17:26:37

igen ott az Izsáki útinál gondolkoztam,mehetne tovább de sztem max az új tescoig,a hullám kereszteződés meg már így is túlzsúfolt.

a strand,stadion idényjelleg jogos,én csak a meccsek utáni tömegre gondoltam hirtelen..
szóval akkor kórház,gamf és a tesco előtt lenne a vége.

(whizz) 2008.12.01. 20:55:28

Ha jól tudom 1800as évek elején Lestár Péter volt a kecskeméti polgármester, lehetséges hogy már az ő idejében felvetődött a gondolat? Tehát folytathatnám a félbehagyott családi terveket... Az orvosi elvégzése után politikai pályára lépek és felvirágoztatom Kecskemétet.
Mellesleg én kivinném az Auchanig, aztán ők is nyomnának bele rendesen gempát és így még Petőfi-város is bekapcsolódhatna meg persze a GAMF is. Emiatt tanulók tízezrei keresnének albérletet a Petőfi városban és megkezdődik Kecskemét perifériájának reurbanizációja.

Legyen Kecskemét az Új-újszeged!

ness 2008.12.01. 21:02:13

szóval... mindenképpen "zöldebb" dolog lenne a villamos, remélem, nem nagyon lassítaná az autós forgalmat. Ahol nem, ott a sínek mellé tegyünk zomborcsöcsöket (itt Bp-n demszkicsöcsök vannak, ilyen kis beton izék) :D
ja, még az a kérdés, hogy nem bízunk-e meg tehetésges fiatal tervezőket, hogy tervezzenek olyan villamost, ami belül hipermodern , biztonságos, de kívül illeszkedik a Kecskemétet meghatározó építészeti stílusba. Mondjuk, Kmét elég izé, össze-vissza van, de a rasnya épületeket majd leromboljuk, ha beindul az üzlet!
Az ötlet a támogatásomat élvezi, egyszóval. vííí

baird 2008.12.02. 01:26:48

Túl szűk a keresztmetszett az írott kommunikációban ahhoz, hogy kifejezzem gyűlöletemet mindennemű kötöttpályás közlekedési eszköz iránt. -A közlekedésmérnök-

tommm 2008.12.02. 07:05:15

baird mi van a villamos váltókkal?
továbbra is szopásra állsz, azt tudod ugye?:OOO

redmiller 2008.12.02. 11:24:20

Szerintem az ötlet jó, de a Széktói stadion nem lenne jó megoldás fodulónak... Valahogy ki kellene vinni - Homokbányán keresztül - az Auchanig, mivel ott még egyéb bevásárló központok is épülnek. Ok egyszerű: Gamf, Target Center, Vásárhelyi, Gamf kollégium, leendő Dechathlon és egyéb üzletek, Auchan. Ezzel tehermentesíteni lehetne a város egyik legjobban terhelt útvonalát, az 52-est, vagy ismertebb nevét az Iszáki utat. Kétségtelen, hogy a Hullám utáni 3-400 méter a legneccesebb...

redmiller 2008.12.02. 11:29:59

Stadionhoz, csarnokhoz kapcsolódva, azért lenne gáz, mert oda általában 7 végén mennek az emberek, ergo nem érné meg csak addig kiépíteni, mert a hétköznapokon kihasználatlan lenne! Viszont Homokbánya, Auchan bekapcsolásával már rendszeres napi forgalma is lenne a villamosnak.
A legnagyobb gáz szerintem az, hogy hogy lehetne megoldani az uszodánál lévő vasúti kereszteződés keresztezését...

baird 2008.12.02. 13:23:50

tom ne írd le az álláspontod, mert már túl sokan olvassák a blogot. ((nem fordul a villamos kereke))

tommm 2008.12.02. 16:02:38

allaspontom: menj ki az utcara es nezzed meg gec.

Legjobban a 4-es villamos vegallomasan, a Fehervri uti megalloban latszodik.

baird 2008.12.02. 18:39:57

Na. Írd le pontosan, hogy mit állítasz, mert addig nem tudom biztosra mondani hogy hülyeség, ameddig nincs leírva.

tommm 2008.12.02. 22:19:00

jólvan nem veszem fel a kesztyűt, túl sokat tanultál ahhoz a megfelelő karon:)
ha egyszer a tök véletlen úgy hozza hogy bebaszva élőben látjuk a váltót és meg tudjuk beszélni akkor ott majd pontot teszünk a dolog végére.
sok esélye nincs:D

tommm 2008.12.04. 09:06:19

este nem lesz valami?

pilaf · http://tompa.blog.hu/ 2008.12.05. 01:21:11

hétvégén új design lesz készüljetek,addig is posztolhatnátok tudjátok akkor lesz jó egy blog;)


Utolsó kommentek

  • Kúrcsány Ferenc: Na most mi van, te kis faszszopó? (2011.05.27. 21:56) Kedvencünk: Orbán Viktor
  • Osváth Lacika: Hovány tisztességes. MUHAHAHAHAHAA! Azon felül hogy Kecskemét egyik, ha nem a legszarabb munkahelyének tulajd... (2011.05.22. 08:46) Feel the difference
  • : ...a társkeresőkön am iszonyatXDD (2010.08.29. 13:07) Miért?
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: Igen mindenkiinek joga van a pihenéshez, de a világon mindenhol vannak zajos és ... (2010.07.12. 23:46) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • bsteve: Igazad van, ez inkább olyan paródia vb, ha egy emlékezetes, akkor az a bírói mulasztások miatt van... sajnálo... (2010.07.06. 10:20) Távol Afrikától
  • Marcobaily: Érdeklődéssel és eléggé meglepve olvasom a hozzászólásokat, ám lehet az én hibám de még mindig nem értem a sz... (2010.07.04. 17:05) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • az igényes szórakozás híve: @.Nitro.: Csak magamat tudnám ismételni, de ha ennyire különbözőek a nézeteink akkor felesleges is. Meglehet... (2010.06.25. 16:56) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: van bennem elég igényesség ahhoz hogy tudjam hogy kell szórakozni. Nem is a Joke... (2010.06.25. 01:19) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • Utolsó 20

honnan?

süti beállítások módosítása