Távol Afrikától

12 éves voltam amikor életem első igazi futball élményét átéltem az 1998-as VB formájában. Addig a foci igazán nem érdekelt, mivel a családomra egyébként sem volt jellemző a sport szeretete, ezért az is kész csoda volt hogy kosárlabdázni kezdtem, de a focival nem foglalkoztam. Első halvány emlékem a magyar foci egyik legsötétebb napja, a jugoszlávok elleni 1:7-es VB pótselejtező, nem valami kellemes. Ahogy az minden VB idején történik azonban az embereket bármennyire is nem foglalkoznak a focival azért mégis megmozgatja egy ilyen esemény. Aki egyáltalán nem néz focit, az is legalább 1-2 nagyobb rangadóba belenéz vagy ha máshogy nem is ,de híradásokon keresztül értesül a legfontosabb eseményekről.

Velem is így kezdődött, elkezdtem nézni és magával ragadott. Az első meccs amit láttam meg nem mondom mi volt és emlékeim szerint nem szurkoltam igazán senkinek, de élveztem magát a VB-t. Jó meccsek, szép gólok, drámák, izgalmak. Minden ami kellett ehhez a játékhoz, itt szerettem bele ebbe a sportágba végleg és ez a mai napig is így van. Innentől aztán minden meccset néztem amit lehetett, ekkor még a kínálat szűkösebb volt, általában BL meccsekre volt lehetőség, ezután alakult ki a klubcsapatok iránti elkötelezettségem( Manchester United), nem csak külföldi szinten, hiszen Kecskemét meccsekre is elkezdtem kijárni, ami ha nincs ez a VB lehet másképpen alakul és lehet nem leszek akkora szurkoló hogy még idegenbe is elutazok bajnokikra.

Összegezve: Ha a 98-as VB nem olyan amilyen, akkor lehet nem érdekelne a mai napig se a foci, vagy nem annyira amennyire most.

Azóta az összes EB-t és VB-t nézem. Nem válogatok, csak idő kérdése a dolog, de ugyanúgy leülök egy Szlovénia-Algéria meccs elé ,mint egy Anglia-Németország meccshez. A 2000-es EB az eddig általam követettek közül magasan a legjobb volt, ki ne emlékezne például a jugoszláv-szlovén (3-3) vagy a holland-olasz drámájára, nem beszélve arról a rendkívül kiélezett olasz szemmel nézve horrorisztikus döntőre? Vagy az angolok vesszőfutására Portugália és Románia ellen(milyen jó hogy mindig nekik drukkolok, garantált a csalódottságom mindig, ha már a magyar válogatotté nem elég). De ott volt a parádés jugo-spanyol meccs is. Szóval ha lehet még magasabb szint volt ez az EB, mint 2 évvel korábbi VB. Ezek után stagnált a szint, a 2002-es VB-n is volt pár parádés meccs, a 2004-es EB már rosszat sejtetett, hiszen egy olyan válogatott nyerte a görögök személyében, akik a  védekezésre építettek főleg és a célfutball-t tökéletes szintre emelték. A 2006-os VB idején is sokan panaszkodtak a színvonalra, de bevallom én nem éreztem ezt, sokkal közelebb állt hozzám mint ez a mostani VB. Talán Németország miatt, az európaisága miatt, a légköre miatt, mert ez is sokat számít.

A legnagyobb gondom az, hogy először eddig a VB-t nem érzem magaménak. Mondhatni csalódás. Az angolok játéka egy dolog, erre nyugodtan mondhatom hogy már megszoktam és egy VB-n azért nem is veszi olyan komolyan az ember a szurkolást(mégis magyar vagyok elsősorban). A legnagyobb baj az, hogy a legtöbb válogatottban csalódotam. Olaszország, Franciaország, Portugália, Anglia, Argentína és tuljadonképpen a brazilok is ide sorolhatóak. Anglián kívül egyikükért se rajongok különösebben, de azért sztárjátékosokból állnak ezek a csapatok, jó meccseket semleges nézőként is örömmel vesz az ember. Sajnos ezek a sztárok nem mutattak magukból semmit. Nálam biztosan helye van a citromcsapatban Ronaldónak, Rooney-nak, Lampard-nak, Messi-nek vagy éppen a Cannavaro vezette olasz védelemnek, de mondhatnám Green kapust és Anelkát is. Nem a szép játékról hanem a kudarcokról szól ez a VB. Aranylabdás játékosok égéséről és csapatuk pofáraeséséről. Az első forduló után mindenki több gólra számított izgalmasabb meccsekre ,de igazi izgalmak csak a 3. fordulóban voltak amikor már eredménykényszer volt, utána a nyolcaddöntők újra visszatértek a régi mederbe. De tényleg tegye fe la kezét az aki mondjuk egy Japán-Paraguay vagy egby Szlovénia-Algéria meccset nem emberiség ellen elkövetett bűntettnek fogott fel. És igen erre sokan legyinthetnek, hogy jó mit várok a kiscsapatoktól, de tudok én nekik számos példát hozni korábbi tornákról, hogy milyen jó meccseket tudtak vívni az ilyen gárdák.

A mostani VB-re eljutottunk oda, hogy másra sem törekednek a csapatok csak a vereség elkerülésére, a sztárcsapatok annyit adnak ki magukból amennyit muszáj(szerintem a brazilok, olaszok erre fáztak rá) a kis csapatok pedig megelégszenek 1-1 ponttal. Ebből lesz a dögunalom. Ehhez jön Dél-Afrika a maga vuvuzelájával, rossz közbiztonságával, foghíjjas lelátóival ami egyáltalán nem teremti meg a VB atmoszféráját.

Már a 4 között járunk ,tehát maximum akkor fogok emlékezni erre a VB-re 4 év múlva ,ha valami nagyon jó elődöntő, döntő vagy bronzmeccs lesz, mert különben maradnak a bíróbakik és sok játékoshoz méltatlan szereplés. Mert nem akarok én senkit megbántani, de ha egy VB-n Thomas Müller-ről beszélnek mint a VB nagy felfedezettjéről, akkor az olyan magas színvonalú nem lehet....

1 hozzászólás 2010.07.05. 23:38 .Nitro.

A bejegyzés trackback címe:

https://tompa.blog.hu/api/trackback/id/tr212132211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bsteve 2010.07.06. 10:20:41

Igazad van, ez inkább olyan paródia vb, ha egy emlékezetes, akkor az a bírói mulasztások miatt van... sajnálom azokat, akik rendkívül komolyan veszik, mert az élmény helyett csak a morgás meg a káromkodás jut nekik...
inkább vidámabban nézzük a dolgokat, pl. öltöny is lehet a foci pályán

www.youtube.com/watch?v=O--NB3MtCr8


Utolsó kommentek

  • Kúrcsány Ferenc: Na most mi van, te kis faszszopó? (2011.05.27. 21:56) Kedvencünk: Orbán Viktor
  • Osváth Lacika: Hovány tisztességes. MUHAHAHAHAHAA! Azon felül hogy Kecskemét egyik, ha nem a legszarabb munkahelyének tulajd... (2011.05.22. 08:46) Feel the difference
  • : ...a társkeresőkön am iszonyatXDD (2010.08.29. 13:07) Miért?
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: Igen mindenkiinek joga van a pihenéshez, de a világon mindenhol vannak zajos és ... (2010.07.12. 23:46) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • bsteve: Igazad van, ez inkább olyan paródia vb, ha egy emlékezetes, akkor az a bírói mulasztások miatt van... sajnálo... (2010.07.06. 10:20) Távol Afrikától
  • Marcobaily: Érdeklődéssel és eléggé meglepve olvasom a hozzászólásokat, ám lehet az én hibám de még mindig nem értem a sz... (2010.07.04. 17:05) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • az igényes szórakozás híve: @.Nitro.: Csak magamat tudnám ismételni, de ha ennyire különbözőek a nézeteink akkor felesleges is. Meglehet... (2010.06.25. 16:56) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: van bennem elég igényesség ahhoz hogy tudjam hogy kell szórakozni. Nem is a Joke... (2010.06.25. 01:19) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • Utolsó 20

honnan?

süti beállítások módosítása