Akartok valami vicceset látni?

Találtam egy igazán multaságos linket:

http://mdf.hu/fooldal/belepes-az-mdf-be

szólj hozzá 2010.03.09. 09:55 tommm

(L)

"A demokrácia ereje polgárainak fizikai és szellemi fittségében, erkölcsi egészségében van."  (www.hagyomiklos.hu) 

1 hozzászólás 2010.03.08. 19:28 tommm

Fapados komédia

Az van, hogy a magát két legnagyobbnak tartó Ryanair és Easyjet szépen összebalhézott a semmin, és kezd a dolog egészen komikus kereteket ölteni, olvassátok csak!

Valahol ott kezdődött, hogy a Ryanairt vezető Michael (Usain Bolt) O’Leary kijenentette, hogy az Easyjet iszonyú sokat késik, és különben is, már 40 hete nem tette közzé az ezzel kapcsolatos, minden bizonnyal szomorú statisztikákat.  Valamint persze nem is igazi fapados társaság, hiszen drága. Náluk szerinte 66 Eur egy jegy, amíg a Ryanair átlagosan 32 Eur-t kér egy útért. És mellesleg közzétette többek között a hivatalos honlapon is ezt a képet, csak úgy heccből gondolom:

Több sem kellett az Easyjetnek, azonnal reagáltak a dologra, s felkérték a Herbert Smith által vezetett, amúgy baromi drága ügyvédi irodát egy komolyabb, jogi lépéseket meglebbentő válaszcsapásra. Az iroda levele itt olvasható.

Közben szerintem ezen a ponton borult el teljesen a híres-hírhedt Ryanair CEO agya, ugyanis 2 napja a Trafalgar térre hívta ki Steliost (Easyjet fejest) egy 21. századi "tűzszekerek" vagy talicskatoló versenyre. Ahogy ő fogalmaz: a napi 40 cigaretta és 24 sör tökéletes formában tartja ahhoz, hogy vállalja a megmérettetést. A tét pedig nem más, mint az igazság. Ha veszít, visszavon minden vádat és soha többet nem nevezi drága és sokat késő légitársaságnak az Easyjetet, viszont ha nyer, azzal az Easyjet elismeri, hogy a Ryanairhez képest dupla áron szállít, valamint, hogy eltitkolja a késésekkel kapcsolatos statisztikákat.

És még nincs vége! Ma jelent meg a főoldalon egy  szavazás, amiben arra kéri minden kedves utasát a Ryanair, hogy segítsenek eldönteni, milyen módon küzdjön meg egymással a két CEO. "Tűzszekerek" verseny a Trafalgar tér körül, vagy talicskatoló bajnokság ugyanott, esetleg egy kis szkander, netán szumó, pankráció, és vonszolóversenyek közül lehet választani. Szavazhat bárki, hajrá.

Részemről lelkesen várom a komédia folytatását. Szerintetek "kié nagyobb"?

8 hozzászólás 2010.03.04. 14:41 tommm Címkék: háború ryanair easyjet

Milyen évet zárt az OTP?

Tegnap jött ki a tavalyi évre vonatkozó OTP éves jelentés, mára virradóra pedig minden nagyobb lap foglalkozott kicsit a témával. A szalagcímek alapján jó nagy a zavar az erőben:)

Index: Rosszul zárta az évet az OTP

FN:  A válságban is kaszált az OTP

Portfolio: OTP- kicsi a bors

Inforadio: Az OTP csoport 151,5 milliárd forint adózott profitot ért el  (ők meg sem próbálták kommentálni)

Hirado: OTP profit- A vártál több, a tavalyinál kevesebb

 

Nah most akkor milyen évet zárt az OTP?

szólj hozzá 2010.03.02. 07:00 tommm

Kinek lenne jó a Malév csőd?

Már a kérdés is felháborító, nem?  Hiszen magyar embertől hazafiatlan a gondolat! Pedig a nap mint nap megjelenő cikkekből egyértelműen kiolvasható: előbb-utóbb vége a sztorinak, nincs helye ekkora országban egy nemzeti légitársaságnak.

Nemzeti légitársaság? Az évek óta orosz tulajdonban levő cég nem tudom mennyire nevezhető annak. A nevétől és zászlajától biztosan nem lesz magyar, ha az esetlegesen megtermelt haszon tisztán külföldi kézben marad.

De vázoljuk csak fel a helyzetet. Van nekünk egy Ferihegyünk, ami köztudottan elég drága. Nem is szeretik a fapadosok, ahogy erre Váradi Úr, a Wizzair ügyvezetője több interjúban is utalt már. De nyugodtan meg lehet vizsgálni a konkrét járatszámokat is. Nézzetek csak körbe pár weboldalon, hogy fapados társaságok hány gépet állomásoztatnak nálunk állandóra. A már említett Wizzair bázisán kívül semmi, s ez meg is látszik a válaszható úticélok számán is. A legjobb szemléltető példa erre a pozsonyi reptér: az onnan induló Ryanair járatok behálózzák Európát, aztán a budapesti számokkal összevetve szánalmasnak tűnik a 4 angol járatunk. A jegyár se maradjon ki a buliból, ugyanis 5 eurósnál sokkal drágábbat nehéz márciusra találni szlovák szomszédainknál.

 Miután kicsorgattuk a nyálunkat az ottani akciókon, gondolkozzunk el, hogy miért nincsen itthon több fapadosnak bázisa. Pofon egyszerű a válasz: tökéletes szimbiózisban dolgozik a Malév – Ferihegy páros. Kiszolgálják egymást, biztosítanak elegendő forgalmat, így Ferihegynek esze ágában sincs leengedni az árakból, hisz kényelmesen diktálhatja feltételeit egy Malévval a háta mögött. Kölcsönösen előnyös nekik. Mondanom sem kell, a fapadosoknak így nem akkor üzlet már idejönni, nyilván iszonyú fontos számukra, hogy az utolsó centig érvényesíthessék a saját érdekeiket.

 És akkor most játszunk el a gondolattal: mi  lenne ha a Magyar Állam kihátrálna a Malév "biznisz" mögül, aztán így vagy úgy, de csődbe menne a cég?  Ne legyen kétségünk afelől, hogy a felszabaduló piacra vércseként csapna le az összes low cost társaság. Viszont Ferihegynek, elvesztve vele egybenőtt partnerét, engednie kellene az árakból, feltételekből, szolgáltatásokból. (Gondoljunk csak a legendás, utasokat 30m-t szállító, 1-es terminálon használatos buszokra.)

 A gyorsan betöltött űr után létesítendő új bázisok pedig ugyanúgy magyar pilótákat, stewardokat, kiszolgálókat, szerelőket, managereket jelentenek, ahogy minden más cégnél is. „Csak” a haszon kerül külföldi kézbe. Persze az már most is ott van, akárhogy is nevezzük a céget.

Ki melyiket választaná? Stabil 5-10 ezer forintért egy London Luton, vagy valahol 30 000 felett Heathrow?

Szóval kinek lenne jó egy esetleges Malév csőd? Nekünk, árérzékeny, magyar utasoknak egészen biztosan.

  

· 1 trackback

Nagy Adrienn [ Adri ] - Szinglik éjszakája

Az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, „első hallásra lenyűgöző, fantasztikus hangszín, csak néhány vélemény, amelyek vezető zenei szakemberektől hangzottak el Nagy Adrienn kapcsán.

3 hozzászólás 2010.02.21. 21:18 (whizz)

Do You Speak English?

Egyáltalán nem meseszerű paródia a csigazabáló francia hozzáállásról más nyelvekhez.

1 hozzászólás 2010.02.17. 19:10 tommm

Tompa filmklub sokadjára

Nah, számomra most per pill ez az év legjobban várós vígjátéka. Persze nem szoktak ezek bejönni, majd egy hirtelen befutó sírva röhögős film elviszi a címet, ez meg gyenge közepesre sikerülm legfőképpen mert a poénok felét elszórják az előzetesben.

She's out of my league.

 

szólj hozzá 2010.02.13. 08:04 tommm

Botrány Sean Kingston meglopta Josht és Juttát!

Aki nem tudná, kik a fentebb nevezett művészek az nézzen mélyen magába és gondolkozzon el valamint és mindazonáltal...


Bizonyítékként álljon az alábbi két videó. Először az eredeti Josh és Jutta - Utolsó éjszakánk című szerzeménye.

Utána pedig az olcsó utánzat.

Zenei előképzettség nélkül is hallható, hogy a dal alapja mindkét számban azonos. Az is hallható, hogy még a hangnem is azonos (D-dúr), valamint a következő akkordok követik egymást G---Fm---A---Bm---E---F♯.

De lépjünk is túl a zenén nézzük meg szám másik erősségét a szöveget avagy mire gondolt a költő:

Következzen tehát Josh és Juttától - Utolsó éjszakánk Szarvas József verse:

Az a láng ami mindenkit hevít
Az a szó ami mindenkinek kín
Az a jó, ami akkor tép ha újra égek én
Mindenkiben felmerül a kérdés milyen láng, milyen szóról lehet szó?
Mindenesetre van valami, ami akkor tépi a költői ént, ha az lázas és jó.
Az a srác aki újra visszahív
Kicsit ördög de engem úgy lazít
Ne beszélj csak mozdulj még
Mert ettől ébredek én

A kissé ateista telemarketinges fiú,
a költői énben az izmok lazulását váltja ki delejes mozgásával,
amitől a költői én felébred.

Ne vitázz, ne harcolj már, az enyém vagy már rég
Nekem ez egy újabb tánc az élet parkettjén
Nem tudod hogy hol vagy már, nem tudod hogy mit csinálsz
Nem érted hisz nem ezt kérted de sorsod engem várva várt
A 'költői én férfi' ellentmondást nem tűrve kijelenti,
hogy egy latin lover alias baszógép (lásd. üvegtigris 2).
Ezt egy szemléletes metaforával nyomatékosítja.
Felhívja a figyelmét aktuális partnerének arra,
hogy gondai vannak egyensúlyának megtalálásával ill. mozgáskoordinációjával. Vö.: diszkódrogok.
Nem vagyok angyal már, ki hajnalban az égbe száll
És újra eljön ha az éjjel rá talál
Nem vagy te ördög már ki bűnbe csábít minden lányt
És behálózva a karjaid közt szenvednek talán
Figyeljük meg az angyal és ördög
nagyszerű ellentétbe állítását.
Valamint figyeljük meg, hogy rohadtul
semmi értelme, mégis hangzatos,
mégis míly semmitmondó.
Utolsó éjszakánk, a hold is minket néz
Utolsó csók mielőtt végleg eltűnnénk
Úgy érzem minden bók egy hosszan tartó láz
Reggel ints minden jót egy újabb nap vár ránk

És itt is megjelenik a költő eszköztárából
a popzene kihagyhatatlan toposza a Hold.
Szerepe, hogy a szabadtéri faludiszkóban
a közönségen kívül a Hold is végignézze
a két fiatal bimbizó szerelmét.
Ám ez a tiszavirág életű szerelem
csak másnap reggelig tart, hiszen a
nyughatatlan szivű költői én
újabb szerelmet keres.Továbbá figyeljük meg a mű keretes szerkezetét,
hisz itt is megjelenik a láz, jelezve, hogy a fertőzés
még mindig jelen van a költő szervezetében. Valamint, hogy
cseppfertőzéssel terjed és a fertőzötteket kórházi
karanténban kell elhelyezni
lásd: utolsó csók mielőtt végleg eltűnnék (a karanténba)

 

1 hozzászólás 2010.02.09. 20:01 (whizz)

EB selejtezők 2012

Kisorsolták a 2012-es EB selejtező csoportjait. Megint kezdődik a bizakodás a hitegetés, és a szurkolók részéről a reménykedés. Panaszkodni nem panaszkodhatunk, könnyebb csoportot nem kaphattunk volna, sőt még szerencsésnek is érezhetjük magunkat. Hollandia, Svédország, Finnország, San Marino, Moldova. Ezen 5 csapat mellett küzdünk a lengyel-ukrán közös rendezésű tornáért. Amire ugye fájó szívvel gondolunk, hiszen pályáztunk a rendezésre, ám nem kaptuk meg(de még szavaztot se). Azóta azért látni, hogy a két rendező sem áll a helyzet magaslatán(főleg az ukránok, mondjuk puccsok, forradalmak, választási csalások és államcsőd mellett nem csoda). tehát már ez is egy plusz motiváció lehet a válogatottnak, hogy megmutassák igenis ott a helyünk az EB-n. 

De legyünk realisták(illetve hát én most próbálok az lenni). A csoport abszolút esélyese Hollandia. 100% biztonsággal ki merem jelenteni ők nyerik majd ezt a csoportot és ők lesznek ott egyenes ágon az EB-n. Nekünk esetleg a 2. pótselejtezős helyre van esélyünk ,amiért leginkább a svédekkel kell megküzdenünk ,de a finneket sem szabad leírni. Moldova és San Marino ellen 12 pontot kell szerezni. Moldovának van visszafizetni valónk, hiszen legutóbb 3-0-ra égtünk náluk még Várhidivel.

A finn lehet szerintem a csoport szürke foltja. Legutóbb VB selejtezőkön például kétszer is döntetlent játszottak a németekkel, viszont átalakulóban van a csapat, a régi nagy ászok (Litmanen, Hyypia) is karrierje végén jár, Litmanen a válogatottságtól vissza is vonult. Egy új csapat építése zajlik, tehát kiszámíthatalan mire képesek. Moldova esetében maximum az idegenbeli meccs miatt kell izgulni, hogy esetleg szenvedni fogunk, de ha bármit akarunk nyerni kell ,méga ha csúnyán is. Hazai pályán nem izgulok az eredmény miatt, ha megtellik a Puskás ,akkor úgyis győzelembe lesz hajszolva a csapat. San Marino pedig tényleg komolytalan, sima meccsek lesznek. Svédország és Zlatan Ibrahimovic. Sok sikerélményünk nincs velük szemben. Ibra végzett ki minket kétszer is hazai pályán a hosszabbításban és ha csak egy nüansznyival ,de mindig jobbak nálunk a svédek. De ha nem akkor is kikapunk. Más kérdés, hogy a svéd is egy átalakulóban lévő csapat. A régi sikercsapat kiöregedőben van, a sikerkapitány Lars Lagerback lemondott a sikertelen VB selejtezők után. Vélhetően egy új megfiatalított csapat kezdi meg a sorozatot, ráadásul sok újság arról cikkez, hogy elkepzelhető hogy Ibrahimovic nélkül.

Nem akarok én senkit sem hitegetni, meg magamat sem akarom kábítani ,de ha reálisan megnézzük a 2. helyért eséllyel indulunk. Egy átalkulóban lévő svéd és finn csapat a vetélytársunk. Ha végre normális támadó taktikával állunk fel ,nem csatár nélkül hanem bátran, az értékeinkre építve(Dzsudzsák, Rudolf, Gera(?), Huszti), akkor lehet esélyünk a hollandok kivételével mindeki ellen.

Hajrá Magyarok!

szólj hozzá 2010.02.09. 12:00 .Nitro.

TV (Titanic) 2

Azt régóta tudjuk mindannyian ,hogy a TV2 mélyrepülésben van. Számolatlanul gyártják a srácok a rosszabbnál rosszabb műsorokat ami még a kereskedelmi tévézés világában önmagában nem lenne probléma, de az hogy ezek a műsorok az alacsony nézettség miatt hamar meg is buknak és lekerülnek a műsorról az már igen. Jó ellenpélda az RTL ,amely koncepciózusan gyártja a szarabbnál szarabb műsorokat (Győzike, Benkő), ám ezek nézettek is. Igaz az RTL védelmében jegyezzük meg, hogy ugyan vannak gagyi műsorok is, de vannak kifejezetten jók is(Fábry, Showder Klub).

A TV2-nél ilyen "probléma nincs. Párbaj, Sztárral szemben, celeb műszak és még ki tudja milyen bukások amelyek csak egy adást értek meg(volt az a Kern meg Kamarás vezette egy adásos fos is). Sikeres saját műsorokról pedig nem beszélhetünk, max talán sorozatok terén erősebb a kínálat.

Vasárnap óta azonban tovább süllyed a TV2 hajója. Előbb Hajdú Péter és a frizbi, amely eddig ugye az ATV igényes közönségét szórakoztatta. Nem tudom ez miben más mint az annó szintén bukott Szulák Andrea show. Itt nem egy túlsúlyos , magát énekesnőnek nevező senki kérdezgeti a buta celebeket, hanem egy igazi ellenszenves tahó, akinek szereplési mániája van. Nagy tételben fogadnék, hogy max nyárig húzza a műsor, aztán őszre szépen elfelejti mindenki és szépen csöndben lekerül a műsorról.

 

Ez egy dolog. Azonban mégsem ez váltotta ki belőlem az írhatnékot, hanem amit tegnap este fél 1 körül láttam a TV2-n. Azt ami a ZS kategóriás adók védjegye. Az éjszakai jóslás...Na ez már sok volt. mely adókon látni ilyet? Csak pár ami most beugrik: Hálózat TV, ATV, Pax TV... illusztris társaság. Úgyhogy csúszik le a TV2, süllyed mint a Titanic. Miért fájó ez kicsit? Mert köröket ver rá egy olyan RTL klub amely szintén egy rakás szar, pusztán a jól eladott gagyi műsorai mellé csinál legalább néhány igényeset is.

2 hozzászólás 2010.02.09. 11:32 .Nitro.


Utolsó kommentek

  • Kúrcsány Ferenc: Na most mi van, te kis faszszopó? (2011.05.27. 21:56) Kedvencünk: Orbán Viktor
  • Osváth Lacika: Hovány tisztességes. MUHAHAHAHAHAA! Azon felül hogy Kecskemét egyik, ha nem a legszarabb munkahelyének tulajd... (2011.05.22. 08:46) Feel the difference
  • : ...a társkeresőkön am iszonyatXDD (2010.08.29. 13:07) Miért?
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: Igen mindenkiinek joga van a pihenéshez, de a világon mindenhol vannak zajos és ... (2010.07.12. 23:46) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • bsteve: Igazad van, ez inkább olyan paródia vb, ha egy emlékezetes, akkor az a bírói mulasztások miatt van... sajnálo... (2010.07.06. 10:20) Távol Afrikától
  • Marcobaily: Érdeklődéssel és eléggé meglepve olvasom a hozzászólásokat, ám lehet az én hibám de még mindig nem értem a sz... (2010.07.04. 17:05) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • az igényes szórakozás híve: @.Nitro.: Csak magamat tudnám ismételni, de ha ennyire különbözőek a nézeteink akkor felesleges is. Meglehet... (2010.06.25. 16:56) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: van bennem elég igényesség ahhoz hogy tudjam hogy kell szórakozni. Nem is a Joke... (2010.06.25. 01:19) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • Utolsó 20

honnan?

süti beállítások módosítása