Főszerepben az utas

tegnap bevallom őszintén nyílt a bozótvágó kés a zsebemben, de legalábbis azt kívántam, hogy az a salgótarjáni őrült, inkább szellemileg hozzá hasonló barátait kaszabolná itt Pesten. Tanulás után fáradtan, leültem megnézni a híreket. Ugye mint mindig csupa jó hír, közte több olyannal amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy ezek tényleg ennyire hülyék, vagy csupán így dől a lé.

Nem tudom ,egy dolog viszont nem tetszik. A Fővárosi Közgyűlés egyszer már megszavazta hogy nem lesz áremelés a BKV-nál. Teszem hozzá, ennek alapnak is kellett volna lennie, mert éppenhogy sikerült végre kinyomtatni az új bérleteket jegyeket, nem kellett a régi árat áthúzni és ráírni tollal az újat ahogy az szeptembertől ment. Na meg ugye már félévente egyre drágább a jegy, a BKV meg egyre veszteségesebb, persze mik azok a kis milliárdocskák?

Persze tudom attól nem lett volna színvonalasabb a BKV ha nem drágulnak a jegyek, ez tény, továbbra is veszteséges maradna. De ez nem azon a 4%-os emelésen múlik. Ettől nem lesz jobb, nem lesznek fejlesztések, ugyanúgy szar buszokkal fognak a járni a buszosok amik napjában kétszer halál közeli állapotba kerülnek. A kormány azt szabta feltételéül a támogatásnak, hogy dráguljanak a jegyek az infláció mértékének megfelelően, a már említett 4%-al. Ha ez megvan puszira oda is adnak 23 milliárd forintot ,amit aztán már ki tudja mire költenek a BKV-s felső vezetők. Ez a döntés végülis mindenkinek jó ,leszámítva az utasokat. Nekem például már marhára elegem van abból, hogy évente kétszer legalább áremelés és ugyanaz a fos az egész ,mint volt korábban.

Szollár Domokos meg büszkén kiáll elpofázni, hogy a kormány most bekeményített. Nem szórja a pénzt. Az persze nem jut eszébe senkinek hogy talán jobban kéne ellenőrizni ezeknek a pénzeknek a felhasználását, hiszen az túl bonyolult, túl sokan látnának bele a BKV pénzügyeibe.

Másik dolog a Malév. Ez már a költségvetés megszavazásakor dőlt el, hogy az állam 19 milliárd forintért tulajdonrészt vásárol a Malévban. Micsoda üzlet, főleg hogy 200 millióért adták el. Ez a 19 milliárd pedig nem más mint adósság az állam felé, későbbiekben pedig teljesen visszavásárolhatjuk a légitársaságot.

van itt pénz, és milyen jól használjuk fel!

3 hozzászólás 2009.12.16. 14:06 .Nitro.

A bejegyzés trackback címe:

https://tompa.blog.hu/api/trackback/id/tr501602189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Nitro. 2009.12.16. 17:50:42

egy olyan köteg 20 ezresből tudnék élni egy darabig...

tommm 2009.12.16. 18:24:03

jaja, durva az a videó:D
Kíváncsi vagyok a Fidesz mit alkot majd BKV-MÁV vonalon


Utolsó kommentek

  • Kúrcsány Ferenc: Na most mi van, te kis faszszopó? (2011.05.27. 21:56) Kedvencünk: Orbán Viktor
  • Osváth Lacika: Hovány tisztességes. MUHAHAHAHAHAA! Azon felül hogy Kecskemét egyik, ha nem a legszarabb munkahelyének tulajd... (2011.05.22. 08:46) Feel the difference
  • : ...a társkeresőkön am iszonyatXDD (2010.08.29. 13:07) Miért?
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: Igen mindenkiinek joga van a pihenéshez, de a világon mindenhol vannak zajos és ... (2010.07.12. 23:46) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • bsteve: Igazad van, ez inkább olyan paródia vb, ha egy emlékezetes, akkor az a bírói mulasztások miatt van... sajnálo... (2010.07.06. 10:20) Távol Afrikától
  • Marcobaily: Érdeklődéssel és eléggé meglepve olvasom a hozzászólásokat, ám lehet az én hibám de még mindig nem értem a sz... (2010.07.04. 17:05) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • az igényes szórakozás híve: @.Nitro.: Csak magamat tudnám ismételni, de ha ennyire különbözőek a nézeteink akkor felesleges is. Meglehet... (2010.06.25. 16:56) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • .Nitro.: @az igényes szórakozás híve: van bennem elég igényesség ahhoz hogy tudjam hogy kell szórakozni. Nem is a Joke... (2010.06.25. 01:19) Kecskemétnek nem kellenek a fiatalok
  • Utolsó 20

honnan?

süti beállítások módosítása